Mennyi az idő?
 
Menü
 
Felhívás

Az oldal szerkesztés alatt áll! Több anime lesz rajta, így kérünk titeket, hogy legyetek türelemmel míg alakítgatjuk! 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
YuuYuu Hakusho
 
Fullmetal Alchemist
 
Weiß Kreuz
 
Hell Girl
 
Naruto
 
A hónap képe
 
Ennyien jártattok itt eddig:
Indulás: 2006-03-25
 
Kattints ide!
engbanner_1
 
Történet
A történet főszereplője két srác. Yuki Eiri az egyik főszereplő, aki egy író, szerelmes verseket ír, és a nők totálisan odavannak érte, nem is csoda, mivel írtó helyes pasi. A másik főszereplő Shindo Shuichi, aki egy új rockbanda (Bad Luck) énekese. Az történet úgy kezdődik, hogy Shindonak kifújja a szél a kezéből az új dal szövegét, amit a bandának írt, és Yuki megtalálja, és elolvassa. Természetesen kritizálja is, hogy nagyon béna. Ez a kritika Shindot teljesen hazavágja. Sakano, aki ekkor még a menedzsere a bandának, totálisan odavan, hogy mindjárt megérkezik a főnöke (Seguchi Touma), és még nincs meg az új szám. Természetesen a bad Luck befut, viszont sok viszontagsák van. Shindo beleszeret Yukiba, és oda is költözik hozzá. Érdekes, hogy Yuki megtűri maga mellett a fiút. Az ASK, az N-G legjobban támogatott bandája megpróbálja emgakadályozni párszor, hogy a Bad Luck befusson, ezért össze is verik Suichi-t, és képeket is csinálnak róla, de Hiro megtudja mi történt, és Yukihoz megy, aki az előtt dobta ki Suichit, mielőtt összeverték. Egyáltalán nem felhőtlen Yuki és Shindo kapcsolata. Közben a Nittle Grasper tagjai is úgy döntenek, hogy újra összeállnak. Ebben a bandában touma is benne van, ezért mostmár főnök is, és közben a Nittle Grasper egyik szintetizátorosa. Tudni, kell, hogy Touma Yuki nővérének (Mika) férje, de sokak szerint csak azért vette el Mikát, hogy minnél közelebb lehessen Yukihoz (szerintem is), ha megfigyeljük a sorozat alatt, nagyon sokszor láthatjuk, hogy többet érez Yuki iránt ő is. A végére a bad uck befut, a nittle Grasperrel vetekzik, viszont Yuki eltűnik, vagyis New Yorkba utazik, ahol régen megölte Kitazwa Yukit, aki a tanára volt, ez a sajnálatos esemény az egész életére kihat szegény Yukinak, és miatta vette fel írói álnévnek ezt a nevet is. Nekem nagyon tetszik a történet. Ha felkeltettük érdeklődéseteket a sorozat íránt, tudom ajánlani mindenkinek.
 
Fontos...!
 
Új

És igen, újra visszatértünk!

A februári anime nem más mint a Deat Note

Jó szórakázást az oldalon

LastMazoku neje

 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Elfen Lied
 
KaleidoStar
 
Blood+
 
Gravitation
 
Death Note
 
Társoldalak
 
A hónap szereplője
 
A hónap animációja
 
Mp 3 kereső
MP3 Kereső
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!